21 gyereket fogadott örökbe Mészáros Béla
Az utóbbi években próbál nem magára, hanem másokra figyelni és segíteni, valamint adni olyan embereknek, akiknek nincs vagy kevés van. Mészáros Béla színész ezért fogadott örökbe rögtön egy egész óvodát.

A gyermeki mosolyok ragyogása adja meg a karácsony ünnepi fényét – az Örökbe fogadok egy ovit mozgalmon keresztül egy gyerekháznak segít a népszerű influenszerpáros, a CEWE Magyarországgal karöltve.
Színötös volt mindenből, ám a külalakjára gyakran kapott fekete pontot. Radírja sem volt és asztal sem, ahol megírhatta volna a leckéjét. Így kezdődött Dobri Mercédesz története.
Hogyan tud kitörni a nyomorból egy fiatal ma Magyarországon? És hogyan fogadja őt a társadalom? Többek között erről kérdeztük Bass László szegénységkutatót.
Az Örökbe fogadok egy ovit mozgalom Világjegy projektjével tíz gombóc fagyi áráért több ezer gyermeknek adhatunk esélyt arra, hogy elmehessenek életük első kirándulására.