Idén először adód 1%-ával is támogathatod a mélyszegénységben élő gyermekeket. Az Örökbe Fogadok Egyesületnek szánt felajánlásod az adóbevallásodtól független, a választásod már most rögzítheted a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán.

Lacika 6 éves. Egy észak-magyarországi kis falu ötgyermekes családjának a legkisebbje. Az édesapját nem ismeri, az édesanyjáról pedig megállapították, hogy nem képes egyedül gondoskodni a gyermekeiről.

Lacikát így a nagymamája nevelte egy vezetékes víz és fürdőszoba nélküli vályogházban. Egészen a kisfiú 3 éves koráig. Ekkor ugyanis a nagymama megelégelte az állandó otthoni veszekedéseket, és azt, hogy az alig 60 ezer forintból neki kell eltartania a családot.

A testvérek így nevelőszülőkhöz kerültek, akiknél szeretet helyett pofonokat kaptak: az új otthonuk falai között rendszeres volt a bántalmazás, ha valami nem tetszőt tettek, kizárták őket a hidegbe, vacsorára pedig penészes kenyeret kaptak. Innen is menniük kellett, így elszakították egymástól a testvéreket.

Kép: Canva

 

46 ezer hátrányos helyzetű gyermek

Lacika az egyike annak a 46 ezer mélyszegénységben élő gyermeknek, akit most már az óvó nénijén kívül más is észrevesz. Őket támogatja a 2019-ben induló Örökbe fogadok egy ovit! mozgalom (OFEO), amelyhez ezidáig 6300-nál is többen csatlakoztak az ország minden pontjáról, hogy jó minőségű fölöslegükkel segítsék a nehéz sorsú gyerekeket.

 

Kiút a nyomorból

Mostantól nemcsak adományokkal és a világjeggyel, hanem adód 1%-ának felajánlásával is támogathatod a hátrányos helyzetű gyermekeket. A te pár ezer forintod a nyomorból való kiutat jelentheti az ország legszegényebb településein élő ovisainak, a szülők nélkül felnövő gyermekotthon-lakóknak, vagy azoknak a nehéz helyzetbe került, otthontalanná vált, válsághelyzetben lévő, nem ritkán bántalmazott anyáknak és gyermekeinek, akik átmeneti otthonokban lelnek menedékre.

 

Már most rögzítheted a felajánlásod

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán tudod beállítani, hogy melyik szervezetnek szeretnéd felajánlani személyi jövedelemadód 1%-át. Idén először a legördülő listából az Örökbe Fogadok Egyesületet is kiválaszthatod. Ezt a beállítást akkor is megteheted, ha az adóbevallásodat nem te, hanem a NAV, a könyvelőd vagy a céged készíti. Ez független az adóbevallásod folyamatától, a választásod erre az évre akár már most is rögzítheted.

 

Köszönjük, ha minket választasz!

Mindenképp arra biztatunk, hogy rendelkezz erről az elsőre kevésnek tűnő összegről, mert valójában nem kevés.

Ha mindőnk 1%-át összeadjuk, akkor összesen 26 milliárd forint sorsáról határozhatunk. Eldönthetjük, hogy az államkassza helyett egy fontos ügy megsegítésére küldjük ezt a sokmilliárdos, kis összeget.

Megmutatjuk, hogyan juttathatod el a felajánlásod, kattints ide!