Sosem találkoztak, mégis 70 iskolatáskát gyűjtöttek együtt

Hegedüs Sára kétgyermekes anyuka, egyetemi oktató, és fenntartható turizmussal foglalkozik, Lente Beatrix pedig egy kisállatfelszerelést forgalmazó kereskedelmi cégnél boltvezető. Ha a kettejük egymástól lévő földrajzi távolságát vesszük, ők valószínűleg sosem találkoztak volna egymással. Mégis van egy közös pontjuk: az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalom, amelyen keresztül egymásra találtak, olyannyira, hogy együtt segítettek hátrányos helyzetű gyermekközösségeknek. Sára és Beatrix iskolatáska-gyűjtésbe kezdtek, hogy azokat olyan gyerekek kaphassák meg, akiknek a szülei sosem tudnának tanszereket vásárolni.

Örökbe fogadok egy ovit: Mi motivált benneteket arra, hogy regisztráljatok az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalom rendszerébe?

Hegedüs Sára: Amikor megláttam, azt gondoltam, hogy ez egy tök jó ötlet. Ami megfogott benne, az a személyesség. Jelentkezésem után kaptam egy nógrádi ovit.

Szerencsés vagyok, mert összetartanak az ovit támogató örökbefogadók, így kevésbé veszélyeztett az a rám jellemző tulajdonság, hogy túlvállalom magam.

Többen vagyunk, elosztjuk a feladatot és a felelősséget is. Motivált, hogy segítséget nyújthatok. Szerintem én nagyon szerencsés vagyok, és jó érzés ebből visszaadni valamit. Régóta önkénteskedem, és ez a támogatás egy újabb jó lehetőség volt, hogy azt éreztem, élnem kell vele.

Lente Beatrix: Facebookon találtam az Örökbe fogadok egy ovit oldalra, ami felkeltette az érdeklődésemet, így utánaolvastam. Mivel már évek óta segítek, ahol tudok, ezért „megtalálnak” az ilyen dolgok.

Motivációm a segíteni akarás, és sokszor nem is kell nagy dolgokra gondolni, ha valaki szeretne segíteni. Decemberben a Mikukásgyárban önkénteskedtem, illetve a „Nem luxus táska” projektet is az időmmel támogattam.

Karácsonykor a cipősdoboz akcióban is részt veszek, vagy olyan szervezeteknek segítek, amelyek gyerekek kívánságát teljesítik. Ha egyszer bekerül az ember ebbe a körforgásba, nehéz kiszállni.

OFEO: Melyek voltak a mozgalomban tett első lépéseitek?

H. S.: Ha jól emlékszem, az, hogy küldtem az ovimnak játékokat, ruhákat meg könyveket. Aztán már rendeltem is valami nekik az oviba, majd el is látogattunk hozzájuk a Gasztrohős Palánták programmal, ami az ovisokat érzékenyíti a fenntartható étkezésre és bevásárlásra. A Felelős Gasztrohős Alapítvány programja, ahol önkéteskedem.

L. B.: A jelentkezés után felvettem az örökbefogadott ovimmal a kapcsolatot, és megkérdeztem, mire van szükségük. Aztán más intézményeket is támogatni kezdtem, alkalmanként mosószercsomagot, kreatív dolgokat vagy higiéniés termékeket küldtem.

OFEO: Mit üzennétek a többi örökbefogadónak, vagy azoknak, akik még nem csatlakoztak a mozgalomhoz?

H. S.: Nagyon-nagyon jó érzés, hogy az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalom által létrejöhet egy személyes kapcsolat az örökbefogadó és az óvoda között, így tényleg azzal segíthetünk, amire valóban szükség van. Én nem vagyok híve annak, hogy az arra használjuk a jótékonyságot, hogy lomtalanítsunk. Pont azokon a helyeken, ahol nagy a szükség, ott az is problémás, hogy például megcsináltassák a cipzárt. Nagyon jó érzés célzottan segíteni, hogy tudjuk, tényleg jó helyre megy, és tényleg az, amire szükség van.

OFEO: Miért pont iskolatáskát kezdtetek gyűjteni?

H. S.: Egy óvodavezető kért segítséget az Örökbe fogadtam egy ovit csoportban, mert két iskolát kezdő kisfiúnak még nem volt táskája. Ekkor határoztam el, hogy valahogyan megszerzem. Az egyik adott volt, mert a fiammal már megbeszéltük, hogy év végén lecseréljük az övét.

Ő májusban meg is kapta az újat, így a jó kis focis táskáját oda tudtuk adni. Aztán beszereztem még egyet. Ezzel a két táskával kezdődött.

Kiírtam a környékbeli csoportokba, hogy táskát keresek, amire többen is jelentkeztek. A 11. kerületben, egy nagyon jó hangulatú környéken élek, úgy is szoktuk hívni, hogy a falu. Az itt lakó kis közösség szívesen segít.

L. B.: Egy tavalyi posztban láttam a Sárit, hogy iskolatáskát gyűjt, és hozzászóltam a bejegyzéséhez, hogy szívesen segítek. És akkor elindult a táskalavina! Szívügyemnek tartottam a gyűjtést, mert egy 6 éves gyerek életeben nagyon fontos az iskolakezdés.

Ha van egy jó táskája, szívesebben megy iskolába. A hátrányos helyzetük révén ezeknek a gyerekeknek az egyetlen lehetősége, ha tanulnak.

Róluk nagyon sokan el sem tudják képzelni, milyen helyzetben élnek. Tavaly volt egy olyan kisfiú, akinek mindent küldtem, amire csak az iskolakezdésre szüksége volt. Ebben sokat segítenek az óvó nénik, akik ismerik a gyerekeket és a helyzetüket.

OFEO: Milyen nehézségekkel szembesültetek a gyűjtés során?

H. S.: A gyűjtés során a legnehezebb az volt, hogy sokszor érkeztek úgy iskolatáskák, hogy nem voltak teljesen jó állapotban, nem voltak elég tiszták, vagy nem volt jó a cipzárjuk. Én ugyan kimostam, de nem volt kapacitásom arra, hogy elvigyem megcsináltatni. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen lehet úgy elkezdeni egy tanévet, hogy nincsenek meg a megfelelő eszközök.

Egy tanodánál fordult elő, hogy mondtam, csak egy-két rossz állapotú táska érkezett hozzám, még várok, hogy jöjjenek jobbak. Az intézményvezető erre azt mondta, hogy ők ezeket is örömmel fogadják, mert a nejlonzacskónál sokkal jobb. Ez volt talán a legnehezebb.

Meg nemet mondani a felajánlott nagy zsák cipőre és minden másra. Tudom, hogy minden jól jön sok helyen, de fókuszálni kellett arra, hogy most iskolatáskát, tanszereket gyűjtünk.

L. B.: Igen, nálam is az volt a legnagyobb nehézség, hogy olyan táska is érkezett, amit még ki kellett mosni vagy meg kellett varrni, vagy már nem volt adományozható állapotban.

OFEO: Milyen pozitívumokat tudsz felsorolni az iskolatáska projekt kapcsán?

H. S.: Nagyon jó érzés volt az, hogy szívesen adnak az emberek, és az is, hogy Beatrix csatlakozott hozzám. Teljesen ismeretlenek voltunk egymás számára, és azóta sem találkoztunk személyesen, de nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Ő is gyűjtött, én is gyűjtöttem, elosztottuk az ovikat. Egy Drive Excelben jelentkezhettek az ovik, beírták, hogy mennyi lányos/fiús táskára van szükségük, amit mi megpróbálunk teljesíteni. Ez így is történt, egy jó first in/first out rendszer volt, megpróbáltuk jelentkezési sorrendben teljesíteni a kéréseket.

L. B.: Nagyok sok kedves emberrel találkoztam. Sokan elérzékenyültek, amikor elmeséltem, kiknek gyűjtök, és volt olyan is, aki az eladó táskáját inkább ideadta, nem fogadott el érte pénzt. Olyan is volt, hogy még ruhát is adott hozzá, amit egyébként el akart adni.

Sőt, egyszer egy hölgy a saját táskájuk után néhány nap múlva újra megkeresett, hogy a munkatársai is felajánlanák a gyerekeik táskáját. Egy határt kellett húznom, hogy mennyit vagyok hajlandó utazni és fizetni egy táskáért.

A párom ilyenkor is segít, visszahúz a földre. De megéri, mert aztán kapunk egy üzenetet az óvó nénitől, aki elmeséli, mennyire örült az ovis a táskának.

Ha te is szeretnéd a gyermeked iskolájában gyűjteni a már nem használt iskolatáskákat, itt tudod hozzá letölteni a plakátot.

 

Tóth-Hencz Edit