„A versekből tudtam, hogy van egy másik világ” – cigányteleptől a tévéstúdióig

Napközben a legtöbb csibészségben benne volt, esténként viszont híres költők köteteivel a mellkasán merült álomba a kis Lali egy somogyi kis falu cigánytelepének pici házában. Orsós Lajos bár mélyszegénységbe született és felnőttkoráig abban is élt, már gyerekkorától azt érezte, hogy többre érdemes: meg akarta ismerni azt a gyönyörű, izgalmakkal teli világot, amit sokáig csak a versekben „látott”. Aztán útnak is indult…

Örökbe fogadok egy ovit: Amikor időpontot egyeztettünk erre a beszélgetésre, csak csendben figyeltem, amikor soroltad a programjaid és kerestük a megfelelő időpontot.

Orsós Lajos: Nem voltam mindig ilyen rendszerezett, de ez tanulható, sőt, azt gondolom, hogy ezt a tervezést érdemes is tanulni.

OFEO: Ott, ahonnan te jöttél, a tervezés nem ismerős fogalom…

O. L.: A mélyszegénységben élők számára a megannyi alapvető probléma mellett az egyik legalapvetőbb az, hogy – egyébként teljesen érthető okok folytán – az ott élők nem tudnak hosszú távon tervezni.

Mindig csak a mában és a holnapban képesek gondolkozni, és mindig a Maslow-piramis legalapvetőbb problémáit tudják kezelni: hogy legyen mit enni és legyen hol aludni.

Ez egy gyerek számára nem egy biztonságos környezet. Ha pedig nincs biztonságos környezet, akkor nem tud kreatív lenni, nem tud hosszú távon tervezni, nem látja pozitívan vagy érdemben a jövőt. Úgy éreztem, lépnem kell ebből a közegből.

 

OFEO: Annyira szerettél volna menni?

O. L.: Soha életemben nem akartam megtagadni azt, ahonnan jöttem. Viszont azt már nagyon fiatalon éreztem magamban, hogy többre vágyom, többre vagyok hivatott. Az ötvöskónyi cigánytelep pici házának pici ablakából nem látni a világot, pedig én baromira vágytam arra, hogy többet lássak, értsek a világból.

Hogy hova születtem, arról sem én, sem a családom, sem a környezetem nem tehet. Én viszont tehetek azért, hogy szélesítsem a perspektívámat.

Így hozta magával az a mai napig is tartó tanulási folyamat azt, hogy márpedig igenis érdemes megtanulni rendszerben gondolkozni. Ez ad egy biztonságérzetet, ahol láthatom a kereteket, amiben kreatív lehetek és megélhetem a belső vágyaimat és álmaimat.

OFEO: Honnan tudtad, hogy van a tiéden kívül egy másik világ is?

O. L.: A versekből. Ezekből tanultam meg olvasni is, ezekkel tudtam elutazni mindenfelé és különleges érzéseket megélni. Gyerekkorom óta ezért dolgozott bennem az, hogy magamba akarom szívni az egész világot. A gondolatvilágom alapjait az édesanyám tette le, amit aztán a versekkel fejlesztettem tovább.

OFEO: Milyennek képzelted el magad abban a világban?

O. L.: Gyerekként nem tudtam megfogalmazni, de éreztem, hogy az életem olyan, mint a szita. Ha erre kezdenék alapozni, akkor minden szépen lassan kifolyna a lyukakon keresztül. Én pedig pajzsot akartam építeni, de nem volt könnyű úgy, hogy olyan környezetből jöttem, ahol nincsenek követendő minták és pozitív példák. Hiányzott az előremutató, biztonságos, családi közeg és környezet.

OFEO: Hibáztatod ezért a családod?

O. L.: Egyáltalán nem. Ők is valahonnan jöttek, ők is valamilyen direktívák mentén működnek, és annyi nehézség van a puttonyukban, hogyha én ezt nem tudnám nekik megbocsájtani, akkor én is vinném ezeket a terheket.

OFEO: Megbocsájtani?

O. L.: Pár hónappal ezelőtt kezdtem el gondolkozni azon, hogy irigységet érzek. Irigységet azon kortársaim felé, akik jobb családi környezetben, egy biztonságos családi közegben nevelkedhettek, akiknek már óvodás vagy kisiskolás korukban volt lehetőségük nyelvet tanulni.

Irigykedtem azokra a gyerekekre is, akiknek a szülei minden este mesét olvastak, ezért a képzelőerejük sokkal gazdagabb lehetett az enyémnél, amit ők ma már sokkal jobban tudnak használni. Nyilván azzal, ahogy éltem, másfajta készségeket szereztem, de közben azt látom, hogy 36 évesen sokkal nehezebben tudok érvényesülni úgy, hogy gyerekként nem kaptam meg azokat a tapasztalatokat, amiket most szeretnék használni.

Rájöttem, hogy ezt a családomtól kellett volna megkapnom, de a családom mással volt elfoglalva. Édesanyámnak sem az volt a fontos, hogy minden este mesét olvasson, pedig tudott és szeretett is olvasni. Ám igazából már megbocsájtottam, mert egy fantasztikus asszony, csak máshogy látta a lehetőségeket arra, hogy nekem meg a nővéremnek jobb élete legyen.

OFEO: Anyukádról egyszer azt mondtad, hogy egy harcos amazon.

O. L.: Túl sokat morfondíroztam már azon, hogy ahogyan én az anyámról gondolkodom, az egyfajta komplexus, egy szülő-gyerek egészségtelen függőségi viszonya-e. Rájöttem, hogy valójában ez, amit érzek, vegytiszta hála iránta. Nyolc általános iskolai végzettsége van, világéletében kétkezi munkás volt, napszámban vagy szalag mellett dolgozott éjjel-nappal, azon kívül pedig takarított.

Az édesanyámnak irdatlan magas az érzelmi intelligenciája, amit ő tudatosan használt is. Egy csomó mindent rosszul csinált, de azt tudta, hogy nem szabad nevelni, és hogy az ő gyerekeinek többet kell kapnia ebben az életben, mint amennyit ő kapott, vagy amennyit a mélyszegénységi közeg predesztinál.

Ezért mindent hajlandó is volt megtenni. Feláldozta az egészségét, a házasságát, mindent, de tényleg mindent. Az én szememben ő a nagy, piros betűs édesanya, egy igazi hős.

OFEO: Hogy érted azt, hogy tudta, hogy nem szabad nevelni?

O. L.: Én egy teljesen tipikus cigánytelepen nőttem fel, ahol kerítésre teregették a ruhákat, a gyerekek mezítláb jártak az utcán, a szociális társadalmi közeg pedig masszívan az érzelmi kilengések mentén működött. Mélyszegénységben úgy éled az életed, ahogy akarod. Azt csinálsz, amit akarsz, akkor mész haza, amikor akarsz.

Nincs olyan, hogy reggeli, ebéd, vacsora, akkor eszel, amikor tudsz, meg ahogy kedved van, és persze, ha van mit. Anyukám látta a bizonytalan életeket, az innen-onnan, ügyeskedéssel megszerzett anyagi javakat, azt, hogy a mai napot megoldják valahogy, de a holnap még bizonytalan.

Édesanyámnak óriási mázlija volt: minden ott volt előtte, és látta, mit nem szabad csinálni. Tudta, hogy ez az egész hosszú távon nem a gyerek érdekeit szolgálja. Ő az egyik legfontosabb eleme annak, hogy egy másik életet tudok élni.

OFEO: Nélküle milyen lennél most?

O. L.: Hát a fene se tudja! Az biztos, hogy akkor sokkal kevesebb érzelem lenne bennem. Az édesanyám naponta többször elmondta azt, hogy szeret. Naponta többször ölelt. Éjszakánként néha úgy ölelt, hogy sírt, mert nem tudta, egy hét múlva mit tesz nekünk az asztalra. De ölelt és szeretett. Még akkor is, ha mindene fájt.

Emlékszem arra, ahogy a fájós hátával behozta a nagy bádogkádat az udvarról a szoba közepére, hogy vasárnaponként meg tudjunk fürdeni. A reumás kezeivel emelte le a 40 literes fazekat a sparheltről, majd öntötte a kádba a forró vizet. A víz kihordásával addig várt, amíg a nővéremmel elaludtunk, hogy ne lássuk, mennyire remeg a keze.

Éjjel-nappal dolgozott és küzdött azért, hogy azt a pár forintot össze tudja szedni, hogy a gyerekei tisztán tudjanak iskolába menni, és meg tudja venni legalább a tanszereket, még ha osztálykirándulásra nem is jutott.

 

OFEO: Arra emlékszel, hogy mi volt a mélyszegénységben élő gyermeklelkedben?

O. L.: Elképesztően sok feszültség és frusztráció. Hihetetlen sok! Mert nem tudod bevinni az osztálypénzt, mert koszosabb a nadrágod, mint a másik gyereké, mert nem olyan márkás a cipőd, és nem tudsz olyan szépen beszélni meg koncentrálni az órán, mert téged senki sem tanított meg arra, hogy fókuszálj.

Nagyon sokáig küzdöttem azzal is, hogy barna a bőröm egy olyan közegben, ahol senkinek nincs ilyen. A gimnáziumban viszont már nagyon jó érzés volt olyan visszacsatolásokat kapni, hogy „ó, de szép bőröd van”, hogy „de jó, hogy te nem tudsz leégni a napon”. Azok az attitűdök, amiket gyerekként fölvettem, idővel hasznossá kezdtek válni.

Ezekkel már nem a túlélésre játszottam, hanem a siker- és az elismerés-szerzésre. Mindezek ellenére nagyon örülök annak, hogy cigánynak születtem, de nem akarom hangsúlyozni. Nem bánom, hogy a mélyszegénységbe születtem, de nyilván azért, mert már nem ott élek. Ha benne élnék, akkor lehet, hogy másképp látnám.

OFEO: Mikor jött a felismerés, hogy elindulsz az izgalmas, új világba?

O. L.: Ez egy folyamat volt, nem derült égből villámcsapás, de végül egy gyerekkori jó barátom adta meg az igazi lendületet. Richárd – aki egyébként teljesen más közegből származik, és abszolút ellentétei is vagyunk egymásnak – hívta fel a figyelmemet egy RTL-es pályázatra, amiben cigány műsorvezetőt meg szerkesztőt kerestek. Segített elkészíteni a fényképes portfóliómat is, aztán kértem Richárd anyukájától munkát, hogy legyen pénzem vonatra.

A casting előtti napon kaptam egy kempingbiciklit meg több ezer szórólapot, és Ötvöskónyi 50 kilométeres körzetében kiszórtam mind. Ezután éjjel hazatekertem, majd átöltöztem fekete nadrágba és zakóba, fehér ingbe, hozzá frottír zoknit húztam, és makkos cipőben elindultam Pestre.

A vonaton elaludtam, majd amikor már Pest megyében kinyitottam a szemem, csak cigányokat láttam, apukát, anyukát, nagymamát. Mindenki ment a castingra. A Déli pályaudvaron pedig engem követett mindenki, mert annyira magabiztosan lépkedtem a peronon, hogy tudták, biztosan a válogatásra sietek. Egyik casting követte a másikat, végül engem választottak. És ott is maradtam 18 évig.

 

OFEO: Hogy érezted magad az új világban?

O. L.: Egy olyan burokba kerültem, ahol senki nem érzékeltette azt, hogy hátrányos helyzetű gyerek vagyok. Egy olyan helyre érkeztem, ahol nem a származás vagy a társadalmi helyzeted, hanem a teljesítményed volt a fontos. Erre gyorsan rájöttem, s éppen ezért egyébként átbillentem egy teljesen egészségtelen élethelyzetbe.

Rájöttem arra, hogy ha jól teljesítek, akkor hatékony tudok lenni, és mehetek előre a céljaim felé. Így viszonylag gyorsan hét különböző pozícióban vállaltam feladatot az RTL-nél: volt egy főállásom, amiért fizetést kaptam, és a maradék hat pozíciót önkéntesen kértem csak azért, hogy tanulhassak. Azt persze a cégnél senki nem látta, senki nem tudta, hogy másfél évig szinte csak kétnaponta aludtam.

Ez az én döntésem volt. Aztán úgy 12 évvel ezelőtt ezt is kevésnek éreztem, és elkezdtem vállalati kommunikációval foglalkozni. Világmárkáknak dolgoztam, országos kampányokat menedzseltem. Ekkor tanultam meg percre pontosan beosztani a naptáramat. Miközben élveztem a fejlődés adta eufóriát, a testem tűrőképességét elvittem a határáig. Ma már tudom, hogy ez egy nagyon nem egészséges bizonyítási, megfelelési kényszer, amely arról szólt, hogy megalapozzam az új életemet. Hogy soha többé ne kelljen nélkülöznöm.

OFEO: Hol tartasz ma, hogyan látod magad most?

O. L.: Most már egy jó ideje nem a mélyszegénység problémáival küzdök, hanem saját magammal. Harmincéves korom után láttam magam először kívülről, ekkor kezdtem el egy terápiát is, hogy feldolgozzam a saját identitásomat, letegyem a zsákokat a vállamról.

Baromi nehéz dolog – cigányként egy nem cigány környezetben, mélyszegénységből érkezve egy olyan közegben, ahol a pénz nem a túlélést jelenti, hanem nagyon sok esetben csak egy eszköz…

Még a mai napig is képes küzdeni bennem a kishitű, mélyszegénységből jött cigánygyerek a mindig kíváncsi, világmegváltó énemmel, ám mivel mindkettő én vagyok, és sokat dolgozom magamon, ezért már képes vagyok konszenzusra jutni a belső hangokkal.

 

OFEO: Miről szólnak ezek a küzdelmek?

O. L.: Arról, hogy jobban megismerjem magam, és hogy ennek köszönhetően könnyebben tudjam elhelyezni magam a koordináta-rendszerben. Hogy olyan stabilabb csávó lehessek, akit nehezebben tudnak megvezetni, aki világéletében kritikus marad mindennel szemben, de lehetőség szerint pozitívan és jóhiszeműen áll azokhoz a dolgokhoz, gondolatokhoz vagy emberekhez, akikkel találkozik az élete során.

Néha ezekhez, az új gondolatokhoz és ötletekhez ki kell szállni a közegből, amiben benne vagy. Először 18 évesen szálltam ki anélkül, hogy valaha is hátat fordítottam vagy megtagadtam volna a múltamat.

Néhány hónapja a televíziózást is otthagytam, mert valami újat akarok. Úgy tűnik, hogy 18 éves etapokban élem az életemet. Kíváncsian várom, hogy mit hoz a következő 18 év.

Borítókép: Orsós Lajos

Mostantól adód 1%-ának felajánlásával is támogathatod a mélyszegénységben élő gyermekeket – megmutatjuk, hogyan. Kattints ide!