Titokban, a dajka nénik segítségét kérve szervezett meg egy képzeletbeli állatkerti látogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvó néni azoknak a gyerekeknek, akiket nem engedtek el a szülei az ovis kirándulásra.

Ez a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvoda is az egyike azoknak az intézményeknek, amelyek a Világjegy projekttel elindulhattak kirándulni. Sok-sok gyermeknek ez az állatkerti látogatás volt az első útja , amely a falujuk határán kívülre, egy sokak számára addig ismeretlen, másik világba vezetett. A legtöbb családnál ugyanis a kirándulás azt jelenti, hogy a családi segély érkezése után elbuszoznak az 5 kilométerre lévő városba, és vásárolnak néhány dolgot. Ezeket az alkalmakat a gyermekek nagy élményként emlegetik, és várják, így nem meglepő, hogy az állatkert maga volt a csoda az ovisok életében. És a szüleikében is, akik sírva köszönték meg az óvodavezetőnek, hogy a gyermekük eljuthat oda, ahova ők nem.

Kép: OFEO

 

Szülői túlféltés

Noha minden szülő szerette volna, ha a csemetéje is felül a kirándulóbuszra, néhányan mégis nemet mondtak a lehetőségre, a családok többsége ugyanis túlfélti a gyermekét. Ráadásul sokukat mélyen megérintette az a közelmúltban történt, tragikusan végződő, tomajmonostorai baleset is, amely során egy négyéves kislányt a buszban felejtettek.

A lehetőség tehát, hogy az óvoda elvihesse a gyerekeket az állatkertbe, nem minden ovisnak adatott meg. Az intézményvezető azonban gondolt egyet, és már az odavezető úton kitalálta, hogyan osztja majd meg az élményt az otthon maradt gyerekekkel.

Képzeletbeli utazás

Úgy képzeltem el, hogy meghívom őket egy képzeletbeli állatkerti kirándulásra. Kitaláltam, hogy az állatkerti fotókból és videókból készítek egy összeállítást, és egy „nyári moziban” újra éljük vagy átéljük az egészet

– avatott be a titkokba Timi néni.

A terv valóban az utolsó pillanatig titok volt a gyerekek előtt: az óvó néni csupán a kolléganőit avatta be, akik boldogan mondtak igent a különleges ovis esemény megszervezésére és a lebonyolításra.

Amíg a gyerekek kint játszottak, az egyik dajka nénit megkértem, segítsen összeállítani a projektort, a székeket berendezni és besötétíteni a csoportszobában. A szabadban elfogyasztott tízórai után aztán megkérdeztem a gyerekeket, hogy van-e kedvük játszani

– mesélte.

Kép: OFEO

 

Indul a busz

A buszt az óvoda folyosóján, székekből építették fel, amely vezetőülésére az a kisfiú ülhetett, aki nem lehetett ott az igazi kiránduláson. Miközben ő boldogan elfoglalta a helyét, a többi gyerek elköszönt a szüleitől, akiknek búcsúzóul puszikat dobtak a „busz ablakából”. Eközben Timi néni felolvasta minden gyerek nevét, akik vidáman mondták egymás után, hogy „itt vagyok”. Az út során az egyik kislánynak pisilnie kellett, úgyhogy meg is álltak, végül az állatkerthez érve mindenki felvette a táskáját és izgatottan leszállt.

Amíg Timi néni elment jegyet venni, a gyerekek sorban állva várták, hogy együtt sétálhassanak be az előkészített, vetítésre kész, besötétített csoportszobába. Még azok a gyerekek is tátott szájjal, közben nagyokat kacagva nézték a fotókat és a videókat, akik egyébként ott voltak az állatkerti kiránduláson. És persze mindenki elmondhatta azt, ami éppen eszébe jutott.

„Hihetetlen, hogy a gyermekek milyen részletekre emlékeztek vissza, amikre, én bevallom, már nem is. Az egyikük azt kérdezte, „ha nagy leszek, elviszel engem is?”.

Kép: OFEO

 

„Értük mindent”

Az izgalmak nem értek véget a vetítéssel, a kirándulás végén mindenki kapott egy jégkrémet is, amit az udvari padon együtt fogyasztottak el.

Boldoggá tesz, hogy ezt is sikerült megvalósítani értük, hiszen értük „mindent”. Örülök, hogy a munkatársaim mindig partnerek az „ötleteim” megvalósításában, és ők is hozzátesznek, hiszen hasonló a felfogásunk, hasonló a szemléletünk. Mindezeket csak egy jó csapattal lehet eredményesen megvalósítani.

Kép: OFEO