Mezőszemerén mindenki tudja, ki az az Erika néni. Török Erikát egy belső hang vezette a helyi óvodába, amikor meglátta, hogy a szépen felújított épület ablakain nincs függöny. Az óvónő két éve lépte át először az ovi küszöbét, de már akkor tudta, megérkezett. Azóta intézményvezetőként is minden pillanatban azon fáradozik, hogy az idejáró gyerekek minél jobb körülmények között tölthessék a hétköznapjaikat.

A 2018-ban, pályázati pénzből gyönyörűen felújított mezőszemerei óvodában minden jól működik. Időnként ugyan meggyűlik a bajuk a kazánnal, hiszen van, hogy meleg víz van, csak a fűtés nem indul, vagy fordítva, de egyébként nagyon örülnek annak, hogy ilyen szép épületben fogadhatják a település ovisait. Az óvodában azonban nagyjából 35 évesek a gyerekbútorok, az asztalok és a székek, amelyeket maguk festenek és csiszolnak, hogy még bírják a használatot. A sok pakolástól a gyerekek délutáni alvásához szükséges nehéz fektetők is szétesnek, ezért folyamatosan csavarozniuk kell. Emellett híján vannak többek között a takarító- és tisztálkodási szereknek, valamint a színes ceruzáknak, de a papírt is be kell osztaniuk.

A szépen felújított óvoda gyönyörű környezetben, a Rima-patak partján áll. Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

 

Úgy érezte, jönnie kell

A kívül-belül kicsinosított intézmény ablakain sokáig nem voltak függönyök. Ez tűnt fel az akkor még máshol dolgozó Török Erikának, aki számára ez a pillanat igen meghatározó volt. Ekkor döntötte el ugyanis, hogy megpályázza a nehézségekkel küzdő ovi időközben meghirdetett óvónői állását, hiszen egy hang azt súgta neki, rá itt szükség van. Két évig óvónőként végezte a munkáját, idén februártól pedig, egyébként egyedüli óvónőként, már az intézmény vezetését is rábízták. Hiába is hívták őt egy szépen berendezett, „elit” óvodába dolgozni, nemet mondott, hiszen úgy érzi, sehol sem lenne olyan jó helye, mint itt. Mint mondja, ő itt boldog, még akkor is, ha könnyebb arra a kérdésre válaszolnia, hogy mijük van, mintsem arra, hogy mijük nincs az óvodában.

Török Erika az óvoda egyetlen óvónője és az intézményvezető is. Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

 

Szeretik az óvó nénit

Az 1130 fős, hátrányos helyzetű Heves megyei településen túlnyomó részt roma származású emberek élnek. Noha harmincan közmunkásként tudnak dolgozni, a többségüknek nincs munkahelye, nehéz a megélhetésük. Mezőszemere összes óvodáskorú gyermeke azonban óvodába jár. Az intézmény ajtaján reggelente harminckilenc ovis lép be, akik ma már legfeljebb csak akkor hiányoznak, ha betegek. Mert imádják Erika nénit, aki egy olyan óvodából érkezett hozzájuk, ahol nem volt kérdés, hogy az odajáró csemetéknek van-e szép ruhájuk, sok-sok játékuk és boldog szülinapjuk.

A mezőszemerei ovisok mindennap boldogan lépnek be az óvoda ajtaján. Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

 

Kevés a játék

A fenntartó önkormányzattal karöltve Erika azon fáradozik, hogy a gyerekeknek jó körülményeket biztosítson az intézményben. A csendesen csörgedező Rima-patak mellett épült óvodában nemrégiben sikeresen pályáztak például udvari játékokra, így az ovi hatalmas, de ezidáig üres parkjában hamarosan játszótér épül. A gyerekek azonban csak októberig tudják élvezni a mozgást a friss levegőn, nem tudják ugyanis őket elég melegen felöltöztetni ahhoz, hogy télen is kint legyenek. Ősz közepétől tehát a csoportszobába szorulnak, ahol viszont annyira kevés a játék, hogy óvónő legyen a talpán, aki le tudja kötni a gyerekek figyelmét az első kellemesen meleg tavaszi napokig.

Az ovi udvarán hamarosan elkészül a játszótér. Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

 

Megtanultak a kezükkel játszani

„A játékkészletünk nagyon kicsi és régi, tulajdonképpen egy fotón elfér minden. Amit csak lehet, házilag készítünk, mert arra nincs lehetőségünk, hogy vásároljunk. A tizennyolc lány három kopott babán osztozik, és nincs társasjátékunk, gyöngyfűzőnk sem”

– mondja Erika, aki, miután alig vannak eszközeik, megtanította a gyerekeket arra, hogyan használhatják a kezüket a mesékhez, a mondókákhoz, az énekléshez és mindenféle izgalmas és vidám játékhoz.

Az óvoda meglévő játékai régiek, kopottak. Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

 

Mindennapi csodák

A nehézségek ellenére Erika minden gyerekekkel töltött pillanatot egy csodának tart. Mindennap megkönnyez valamit: az első visszaköszönést, egy jóízűen elfogyasztott ebédet, egy ölelést, azt, ha egy újabb szülő bízik meg benne, és azt, amikor egy kisgyerek odabújik, és azt mondja, „szeretlek, óvó néni, olyan jó idejönni”.

„Imádok köztük lenni, csodálni őket, amint táncra perdülnek, ha meghallják a zenét. Nagyon muzikálisak, szeretnek énekelni, remek a ritmusérzékük, a zenével mindent ki lehet hozni belőlük. Azt szeretném, ha kirándulhatnánk együtt, ha meg tudnánk ünnepelni az ünnepeket, és elvihetném őket jobban megismerni a világot”

– sorolja Erika, aki igyekszik a jövőben azt is kihasználni a gyerekekkel, hogy Mezőszemere életében igencsak fontos a szerepe a művészeteknek.

Az óvoda öreg szekrényén több játéknak is volna hely. Fotó: Hrdina-Bárány Zsuzsi

 

Fontos állomás az óvoda

Az egyik legjobb dolog, ami egy kisgyerekkel történhet az az, hogy óvodába jár. Sok mélyszegénységben élő gyermeknek ez az első olyan hely, ahol megkaphatja azt a szellemi táplálékot, amely segít a társadalmi kirekesztődés folyamatának megállításában. A nélkülözés ugyanis nem pusztán pénztelenséget jelent, annál sokkal több: a gyermek későbbi, iskola- és felnőttéveit is meghatározza. Az óvoda azonban egy olyan állomás, ahol minden addigi fizikai, érzelmi és értelmi fejlődésben elszenvedett hátrányát behozhatja. Ám az oviba gyakran hosszú út vezet a mélyszegénységben nevelkedő gyermekek számára, hiszen sok szülő nem vagy csak nehezen ismeri fel, hogy az óvónők nyújtotta szeretet, gondoskodás és fejlesztés hosszú távon mennyi lehetőséget adhat.

 

Több száz tonna adomány, 46 ezer gyermekmosoly! Ilyen eredménye van annak, amikor ti, tízezren hátrányos helyzetű gyermekek felé fordítjátok a figyelmeteket. Ezért került a mozgalom a Civil díj 2022-es döntőjébe, mint leghatásosabb projekt! Ezt a díjat megnyerve még nagyobb lendülettel épülhetünk tovább!

Gyere, egy kattintással szavazz az Örökbe fogadok egy ovit mozgalomra, és oszd meg a lehetőséget másokkal is! Erre a linkre kattintva tudsz szavazni – a mozgalom az utolsó előtti jelölt: https://nlc.hu/civil-dij-2022/