A Hajdúböszörmény peremvidékén elterülő Déli-Lucernás városrészben található a Kincskereső Óvoda. Az intézményben folyó integrációs munkát országos jelentőségű modellként tartják számon. A siker kulcsa, az intézményt évtizedekig vezető Erdős Imréné, „mindenki” Marika nénije, aki áldozatos munkával a roma származású helyi gyerekek társadalmi integrációjában ért el hatalmas sikereket. Az óvónő élő példája annak, hogy egy leszakadt társadalmi csoport felzárkóztatásában nélkülözhetetlen egy kulcsszemély, aki ismeri a helyi viszonyokat. Az intézményt Erdős Imréné Marika mintegy 40 éven át vezette, az óvodapedagógus tavaly vonult nyugdíjba. Felismerte, hogy a gyermekek sikeres integrációjához meg kell ismerni közelebbről a családjukat.

Hogyan került óvónőként a Déli Lucernás városrészbe?

Csak átmenetileg terveztem dolgozni a Déli Lucernás körzetben, mert 1973-ban engem is elláttak minden jó tanáccsal, hogy mire vigyázzak a cigányokkal, például, hogy merre menjek, hogy ne szúrjanak hátba. Nem mondom, hogy nem féltem… De végül nagyon jó kapcsolatot tudtam velük kialakítani. Nagyon sok pozitív élményem volt az itt élő emberekkel, és megszerettem őket, úgyhogy maradtam.

A 90-es években szembesültem azzal, hogy szociális tudás nélkül nem fogjuk tudni megoldani a problémákat.

A gyerekek közül ugyanis sokan hátrányos helyzetűek voltak, a szüleik munkanélküliként tengődtek, és a gyerekek elégtelen lakhatási környezetben nevelkedtek. Ilyen helyzetben a pedagógusoknak is más kihívásokkal kell szembenézni a mindennapi munkájuk során. Ezért kezdtem el tanulni szociálpedagógiát, ami nekem nagyon sokat adott. Közben elvégeztem a közoktatási vezető képzést, ezután romológiát tanultam a Pécsi Egyetemen, mert az óvoda a szegregátum mellett van.

Tudna olyan történetet mesélni, ami miatt úgy döntött, hogy velük szeretne foglalkozni?

Elmesélték a környéken, hogy a kéregetőkkel nagyon vigyázzak, mert ha egyszer adok, akkor rákapnak, nem lesz megállás. Mivel a Déli Lucernás környékén nem nagyon volt bolt, így nálam nem is volt nagyon pénz, és építkeztünk is. Egy cigányasszony jött kéregetni, és mondtam neki, hogy nincs, majd kibukott belőlem, hogy az uram minden pénzt elszed tőlem. Erre mondták, hogy szegény asszony, és hoztak a gyerekemnek 10 deka nápolyit, bedugták a kerítésen, mert ők sajnáltak meg engem.

Mi szükséges a sikeres integrációhoz?

36 gyerek iratkozott be hozzánk 2020-ban, ebből 26 jött szegregátumból, akik halmozottan hátrányos helyzetűek és roma gyerekek. Megnéztem a szülők iskolai végzettségét, 26 gyereknél csupán 12 olyan család volt, ahol anya és apa is elvégezte a 8 általánost, szakmunkás végzettség nem is fordul elő.

Az elején a szülőkkel való kapcsolatteremtés nagy kihívást jelentett, miközben főként a roma gyermekek esetében a családdal való kapcsolat nélkülözhetetlen.

Sem a család nélkül, sem a család ellenére eredményeket nem tudunk elérni, a gyermekek sikeres integrációjához meg kell ismerni közelebbről a családjukat.

Fontos felismerés volt az is, hogyha a rászoruló gyerekeken akarunk segíteni, akkor szét kell választani a szociális és a kulturális dimenziókat. A gyerekek hoznak magukkal egy szociális dimenziót, ez alatt a jövedelmet, a lakásviszonyokat, stb. értjük, és egy kulturális dimenziót, például a nevelést.

Fontos felismerés volt, hogy a szegénység problémáját nem lehet összemosni a roma hagyományokkal, ugyanis az okozza a legnagyobb bajt.

Nézzünk erre egy példát, a roma és a nem roma családok nem ugyanúgy nevelik a gyermeküket, például a romák a mi tapasztalatunk szerint akkor etetik meg a gyermeket, amikor éhes, nem 3-4 óránként. Náluk tehát nincs várakozási idő, ahhoz nincs hozzászokva a gyerek, rögtön akarja az ételt, ami már az oviban a beérkezéskor problémát okoz. Ez nem attól van, mert mélyszegény, hanem mert más nevelésben részesült otthon.

Teljesen mások az értékeik is, erre próbáltunk kidolgozni egy megoldást, amit ők is és mi is elfogadunk. Készítettünk kérdőíveket, mert arra voltunk kíváncsiak, mi a legfontosabb számukra. A roma családoknál sehol nincs leírva célként, hogy a gyermeke érettségizzen le, menjen iskolába, szerezzen szakmát. Az van benne, hogy egészség legyen, béke, ne veszekedjenek, ne verekedjenek.

Minden intézményben elvárás, hogy a gyerek reggel tisztán, rendezetten jelenjen meg az óvodában. Mihez képest tisztán? Aki nem volt még ilyen lakásokban, az el nem tudja képzelni, hogy mindenütt csak ágy van, amiben 4-en, 6-an alszanak összebújva. Nem is lehet a gyerekeket kezdetben egyedül lefektetni az óvodában, odabújnak a testvérükhöz, és együtt alszanak egy fektetőn. Némelyik roma gyereknél pedig nem is lehet tudni, hogy szobatiszta vagy sem, mert pucéran van egész nyáron. A másik, hogy a gyerek életében nem látott még WC-t, azt is meg kell vele ismertetni.

Tudnak hatni a szülőkre is?

Jó példával lehet rájuk hatni, ebben biztos vagyok, mert sokszor hivatkoznak ránk a gyermekjóléti szolgálatoknál, hogy „az óvónéni mondta, hogy így csináljuk”. Mindig az anyát erősítjük, hogy jól csinálja, ha így teszünk, akkor a szülő teljesen más attitűddel közeledik az intézmény felé.

Milyen volt a pályája kezdetén, és milyen most az óvodai élet?

Ha csak a személyi és anyagi oldalt nézzük, akkor mindenféle kiszolgáló hely nélkül épült fel az óvoda, kaptunk egy-egy csoportszobát, és kész. Mélyen fekvő területen fekszik az óvoda, egy-egy esőzés után nagyon nehezen szivárog el a víz, ezért kirostált szenet hordtak az udvarra. Az óvodás gyerekek innentől kezdve minden délben úgy néztek ki, mint a kéményseprők. Az udvar problémája hosszú évekig elhúzódott. Társadalmi munkával kezdtünk el építeni egy konyhát. Sokáig mosdó csak az udvaron volt, a délutáni hófúvásban feladta a leckét, mire felöltöztettük a gyerekeket, kivittük, aztán vissza. Akkoriban minden óvónő egyedül volt egy csoporttal, ami 38-42 fős (!) is lehetett. Képzelhetik, mire hét hónapos terhesen, a 36 fős kiscsoportosok cipőit bekötöttem…

A másik probléma pedig a dolgozók létszáma volt, mert ide dolgozni nem igazán akart jönni senki, csak a 90-es évektől volt biztosítva a személyi feltétel. Előtte mindig kevesen voltunk, emiatt 7 órától 5 óráig dolgoztam. Ez a tárgyi körülményeknek is köszönhető volt, és a körzetnek is, mert azt a sötétséget és a sarat, ami jellemezte a környezetet, nehezen tolerálták a városból érkezők.

Én magam sokáig úgy jártam be a városba, hogy rögtön lemostam a csizmámat, mert az emberek szeme elé nem lehetett úgy kerülni, ahogyan onnan ki tudtunk jönni. Járda, köves út sem volt.

2015-ben volt egy szociális célú városrehabilitációs pályázat, amiből 200 millió forintot fordítottak az óvodára, ami teljes nyílászáró cserét, hőszigetelést és tető cserét jelentett. Az óvoda mellé építettek egy sportcsarnokot, amit más ovi is tud használni. Kiszolgáló helyeket, orvosi szobát, fejlesztő szobát kaptunk.

Hajdúböszörményi Kincskereső Óvoda és Általános Iskola. Fotó: hajduboszormeny.hu



Hogyan hat a szegénység a gyerekekre?

Én mindig azt szoktam mondani, hogy vegyétek elő a Maslow-piramist, a szükségletek piramisát, és nézzétek meg, mi van legalul: a biológiai szükségletek.

Ha a szegénységnek azon a fokán van valaki, ahol a biológiai szükségletek nincsenek kielégítve, az negatív hatással van a gyerekre.

Abraham Maslow motivációs rendszere szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, amelyet egy motivációs piramisban foglalt össze. Forrás: Eszterházy Károly Egyetem

Sokáig nem értettük, hogy az ovis gyerek egyszer csak miért hagyja abba a játékot, áll fel, és megy el kezet mosni. Sokáig nem értettük, hogyan tudja megmondani, hogy itt a tízórai, aztán rájöttünk, hogy az autó búgásából tudja. Ha a gyerek meg tudja különböztetni a sok óvoda előtt elmenő autó hangjából, hogy melyik hozza a tízórait, akkor úgy gondolom, ott igen keményen fellép az éhség.

Megfigyeltük, hogy egyre apróbb gyerekek kerülnek hozzánk háromévesen. A pizsamák számozásából látjuk, hogy mindig egyre kisebbeket kell vennünk. A fizikai fejlődésükre is hatással van a szegénység.

A gyerekek cukrot szoktak kéregetni, mert otthon cukros vizet isznak, ez a háború idején volt jellemző. Ezeknek a gyerekeknek kevés zöldség, és egészséges étel jut.

Nagy problémát okoz a ruházkodás, nagyon sok adományra van szükségük a családoknak. Továbbá a gyerekek életéből hiányoznak az élmények, a kulturális programok. Az óvoda nélkül sokan soha nem láttak volna se hegyet, se várat, se vízesést. A kirándulások semmivel sem pótolható élmények a gyerekek számára, és ebből van a legkevesebb. Egy kicsi gyerek csak akkor jut be Debrecenbe, ha viszik mentővel vagy ha a szakértői bizottság elé megy. Ennyi a választék.

Plüssállatokat, mesekönyveket, képeskönyveket, kisautókat, színes ceruzákat és persze sok-sok finom édességet küldött az óvoda egyik örökbefogadója, hogy mosolyt csaljon a gyerekek arcára.

Miért és hogyan termelődik újra a szegénység?

Én azt látom, hogy minél szegényebb, minél iskolázatlanabb a család, – mert ez a kettő majdnem mindig kézen fogva jár -, annál nehezebb ebből kitörni.

Ha nem nevelünk ki egy 8 osztályos generációt, akkor nem tudjuk megállítani a mélyszegénységet.

Azt látom, hogy azok a családanyák, akik elvégezték a 8 általánost, azok már egy szakmunkás végzettséget szánnak a gyereküknek, és mellettük állnak a tanulásban. Amikor nem csak a tanár motivál, hanem a szülő is, akkor nagyobb eredményt tudunk elérni. Ezek a szülők mindent elkövetnek azért, hogy a gyerekük tanuljon.

Ebben a körülbelül 500 fős közösségben három embernek van érettségi bizonyítványa. Ezen el lehetne gondolkodni, mert ez elsősorban nem anyagi kérdés, a lehetőségek adottak. Olyan mentorálásra lenne szükség, mint ami a Roma Szakkollégiumban van, ahol személyre szabott támogatást kapnak.

A Debreceni Egyetem terephelye voltunk 1991-től kezdve. Mikor beindult a Roma Szakkollégium, hozzánk is jöttek gyakorlatra roma hallgatók. Síri csend volt, mikor a roma szülők meglátták a lányokat. Az egyik szülő kérdezte meg kikerekedett szemekkel, hogy cigányok is lehetnek óvónők? Tehát a romák el se tudják képzelni, hogy mi minden lehetne belőlük.

Mi történik azokkal, akik mögött nem áll egy ilyen motiváló szülő?

Szüli az ötödik gyerekét… Az egyik probléma, ami miatt nem tudnak kitörni, az az iskolázatlanság, a másik pedig az iskolai kudarc. Ezeket a gyerekeket első osztálytól kezdve összehozzuk olyan középosztálybeli tanulókkal, akik mellett az első nap rögtön éri egy kudarc, mikor végignéz magán, hogy a társához képest hogy van felöltözve. Ráadásul felszerelése is alig van, ezen kívül nincs annak a tudásnak a birtokában, amit a többi gyerek otthon felszed a családi körben.

Hogyan lehetne a szegénység mértékét csökkenteni?

Állandó jelenléttel. A szociális háló, az oktatás, az óvoda együttműködésére lenne szükség állandó segítő jelenlét mellett.

Össze kellene fogni a szülőket, szükségük lenne egy segítőre, aki elmondja, hogyan tudják motiválni a gyereküket a tanulásban, ha elakadnak, kihez forduljanak segítségért.
A legtöbb esetben a gyerek kapja a segítséget, de a szülőknek is fontos lenne, a kettő együttesen tudna működni.

A szegénységen belül a gyerekszegénység a legkardinálisabb kérdés, mert aki ilyen körülmények között nő fel, az nagyon sérülni fog. Sündisznó lesz belőle, mert szúr majd mindenfelé, segítséget sem lehet nyújtani számára, mert bizalmatlan lesz.

Szükség van rá, hogy a lakáskörülményeiken javítsunk. A költségvetésben külön támogatást kapnak az értelmi fogyatékosok, de a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nem, szerintem ez baj. Megnövelném a szociális intézmények nyitvatartási idejét, hogy minél kevesebb időt töltsenek az otthoni körülményeik között.

Nem tartom jó ötletnek a családból való kiemelést sem, ha elkerülhetetlen, akkor persze meg kell lépni, de annak a gyereknek, aki kikerül a gondozásból, nincs kortárs csoportja. Visszatér az eredeti közösségébe, de visszailleszkedni már nem tud. Azt az életformát, amit ő megszokott, senki nem tudja biztosítani számára, ezután általában a bűnözés útjára lépnek.

Nyugdíjasként milyen az élet ovi nélkül?

Nagyon nehéz. De úgy köszöntem el a kollégáimtól, hogy megígértem, megírom az óvoda történetét. A Déli Lucernás nevű városrészen dolgoztam, annak a történetét már az 1960-as, 1970-es évektől ismerem, ezt szeretném megírni. Úgy gondolom, ez egy nagyon sajátos városrész. Úgyhogy van dolgom.

Eliza Göttlinger

Címlapkép: Erdős Imréné Marika Forrás: hajduboszormeny.hu