Nehéz körülmények között élő ovisokat fogadott örökbe egy 13. kerületi óvoda. Az intézmény a lecserélendő bútorait, az oda járó gyermekek szülei pedig az otthon szeretettel gyűjtögetett hasznos holmikat küldik el a borsodi ovinak. Út Csernelyre – egy budapesti apa írása.

Van egy 750 lelkes falu Borsodban, annak is az északnyugati csücskében Szilvásvárad és Ózd között. Csernely a neve. Dimbes-dombos, barátságos vidék, bár a környék iparvárosai, és azok leépülése rányomták a bélyegét a hangulatra. Bükkmogyorósd, Nekézseny, Csokvaomány, Farkaslyuk és a többi falu vagy száz éve Ózd, Eger, Kazincbarcika, Bélapátfalva, de legfeljebb Miskolc vagy Salgótarján iparából él. Vagyis évek óta egyre kevésbé él, minthogy az itt lévő gyárakat, bányákat többnyire bezárták.

Karácsony előtt Eger felől, a 25-ös úton mentem, január elején pedig Miskolc felől, a 26-oson közelítettem meg a falut.

Borsodi táj. Fotó: Székely Endre

24 kis óvodás

A falu ovijába 24 gyerek jár; egy vegyes csoport van, amely legkisebb tagja hároméves, a legnagyobb pedig hat. Miután a környéken legközelebb Ózdon van bölcsőde, lenne igény a kisebb gyerekek elhelyezésére is. Az ovi viszont csak akkor veheti be a gyereket hároméves kor alatt, ha mindkét szülő dolgozik – ez viszont arrafelé olyan ritka, mint a fehér holló. Ózd egyébként kocsival csak negyedóra, busszal fél, de kocsija itt keveseknek van, a busz pedig egy-kétóránként jár.

A csernelyi óvoda fényei. Fotó: Székely Endre

Egy biztos pont

Az óvodavezető, Erika szerint a gyerekek nagyon szeretetéhesek és bújósak, minden erejükkel ki akarják mutatni a szeretetüket. Sokuknak az ovi egy biztos pont, az intézményben legalább mindig van fűtés, étel, világosság, játék és szeretgetés. Erika keveset beszélt a családokról, alkohol vagy egyéb szociális, egészségügyi gondokról, de a környéken élők anyagi és szociális helyzete aggasztó. Az egyik ház előtt kivilágított rénszarvas áll, aztán jön három ház koromsötét ablakokkal, esetleg egy-egy pislákoló fénnyel. Gyertyaláng az, néhány helyen ugyanis kikapcsolták az áramot.

 

Jól jönne egy felújítás

Az oviban is van gond a villannyal: tavaly kiégett az egyik vezeték, az idén egy másik helyen kezdett füstölni a fal, most pár napja nem tudnak mosni, mert a mosógépet nem viszi el a hálózat. Az egyik dadus férje villanyszerelő, talán megszereli valamelyik nap, ha a munkája engedi. De bíznak abban, hogy talán hamarosan sor kerülhet az ovi felújítására. Ráfér: hőszigetelés nincs, az egyik ablak betörött, hámlik a vakolat, a padlóburkolat kopott, sőt, a laminált burkolatot is ki kellene már cserélni.

A csernelyi intézmény 24 kis ovist fogad nap mint nap. Fotó: Székely Endre

Örökbe fogadtuk az ovit

A budapesti Zöld Ág Tagóvoda – a gyerekek szeretetén kívül – szinte mindenben ellentétes a csernelyi ovival. Tízszer annyi gyerek jár ide, és legalább százszor olyan gazdagok vagyunk, mint az ottani gyerekek családjai. Az Örökbe fogadok egy ovit mozgalom viszont segít abban, hogy önszerveződéssel, lakossági részvétellel csökkenjenek a különbségek. A 13. kerületi óvoda vezetésének eltökélt szándéka, hogy segít a csernelyieknek nem csak most, később is. Így mehetnek majd például az intézmény nyáron lecserélendő bútorai és kerti játékai is borsodi településre.

Kincsek, ajándékok

Karácsony előtt és január elején kétautónyi, főként leválogatott játékokból és ruhákból álló adománycsomagot vittünk a falunak, amelyek talán minden családnak örömet tudtak okozni. Mert a 24 fős csernelyi ovis csoportból ugyan többen is meséltek karácsonykor megélt csodákról, ezek csupán többnyire a gyermekek álmaiban léteztek; igazi ajándékot mindössze öt gyermeknek vitt otthon a Jézuska.

Kétautónyi, játékokból és ruhákból álló adománycsomag érkezett Budapestről. Fotó: Székely Endre

Járművek az oviban

A távirányítós autóért sorban állnak a gyerekek, azt kérdezgetve, „Ugye jó voltam? Ugye játszatok vele?”.
Az ovisok négy használható kismotoron osztoztak, ám a járműflottájuk most egy rollerrel, két kismotorral és egy ráülős dömperrel bővült. Így talán kisebb lesz a sorban állás. És ha már járművekről esik szó: a csoportszobában egy nyomtatott papíron repülőgépekről készült fotók sorakoznak. Szép kis gyűjtemény: utasszállító, vadászgép, teherszállító – a gyerekek közül nemhogy senki sem ült repülőn, még talán repülőtéren sem járt, de még az égen sem láttak ilyet, arrafelé nincs ugyanis légifolyosó.
A gyerekeken kívül gondoltunk az ovira is, az óvónők is kaptak irodaszereket, fénymásolópapírt, használati eszközöket.

Mostantól több járművel játszhatnak a csernelyi ovisok. Fotó: Székely Endre

Mindenkinek jut cipő

A decemberben küldött cipők közül januárban még egy tucatnyi pár gazdára várt. Részben azért, mert az óvónők igyekeztek félretenni, ha valaki beteg volt, neki is jusson, illetve hogy a szezonális darabokat majd a megfelelő időben adják oda. Probléma ugyanis, hogy ha a gyerek tavaszi ruhát kap, akkor a januári csikorgó hidegben is ráadják otthon, de szeptemberben is mentek már vastag sálban a gyerekek, ha azt épp akkor kapták.

Csernelyen minden gyereknek jut cipő. Fotó: Székely Endre

Szükség van ruhára!

Sok helyen hallani, hogy a ruha nem érték, nagy bőség van belőle, nincs rá szükség. Ez nem így van! Minden ruhának örülnek, a gyerekek sokszor járnak ugyanis lyukas cipőben vagy béleletlen gumicsizmában a nagy hidegben. A méret sem számít, az icipici darabok mennek a kistesókhoz, a nagyobbak a nagyokhoz, az óvónők már ránézésre tudják, hogy ez majd kinek a kisöccsére vagy a nővérére lesz jó.

Székely Endre