A legtöbben csak Kenyai Kobraként ismerik a szászvári nyolcgyermekes családba született Orsós Ferencet, aki 5 éves koráig egy faluszéli, erdő melletti házban cseperedett. A kis Fecó már akkoriban arról álmodott, hogy egyszer ő is olyan futó lesz, akinek a szalagon kívül szurkolnak, és megtapsolják, ha célba ér. Ferenc ma, 54 évesen ultratávokat fut, és nem kevesebbre készül, minthogy a párizsi maratonja után, ősszel Athénban is futhasson – 36 óra alatt 246 kilométert. Örökbe fogadok egy ovit (ÖFEO): Örülök, hogy el tudtam csípni tőled egy kis időt erre a beszélgetésre. Ma nem futottál volna? Orsós Ferenc: Lesz még rá alkalom a héten. Szombaton úgyis lefutottam 45, vasárnap pedig 20 kilométert. ÖFEO: 65 kilométer két nap alatt? O. F.: Most épp ennyi, de nálam nem lehet kiszámítani. Ha elindulok az erdőbe, lehet, hogy 15 kilométerből 30 lesz. Egyszer három banánnal, négy pogácsával meg két kulaccsal a Zsongor-kőre akartam elfutni, de eltévedtem, 15-20-szor végigcsináltam ugyanazt a kört, és végül annyit bolyongtam, hogy 112 kilométer lett belőle. ÖFEO: 112 kilométert futottál a Mecsekben? O. F.: Igen, ez az egyik vasárnap délután történt. Későn indultam el edzeni, rám sötétedett, aztán meg nem találtam meg az utat. Hajnali ötre értem haza, hatra viszont mennem kellett dolgozni. Már le se feküdtem, megnéztem, mit főzött anyám, ettem két tányér pörköltet, aztán elindultam. ÖFEO: Születésed óta Szászváron élsz? O. F.: Ötéves korom óta ugyanabban a házban is. Előtte egy erdőszéli házban laktunk, amiben volt két szoba meg egy konyha. Fürdőszobánk nem volt, tekenőben fürödtünk. Szűkös volt azért a hely, egy ágyban ketten, hárman is aludtunk, de nekünk az volt a természetes. ÖFEO: Hogy emlékszel vissza a gyerekkorodra? O. F.: Sok mindenre nem emlékszem, de arra mondjuk igen, hogy nagyon hosszú hajam volt, aztán amikor a nővéremék levágták, nagyon sírtam. Emlékszem az iskolás éveimre is, jó tanuló voltam, mert apámék mindig azt mondták, csak akkor tudunk érvényesülni, ha tanulunk. Nekem elég volt csak figyelni az órán, megragadt minden, otthon már nem is kellett a tanulással foglalkozni. Ha rossz jegyet kaptam, akkor igyekeztem kijavítani, nem is elsősorban a szüleim, hanem magam miatt. Apám úgy tanított minket, hogy legyünk becsületesek, mert azt csak egyszer lehet eltolni. ÖFEO: Sokat tanultál tőlük? O. F.: Bizony sokat. Anyám otthon volt a gyerekekkel, apám a szászvári bányában dolgozott, kölcsönt vett föl, hogy felépíthessük ezt a családi házat. Azt vissza kellett fizetni, emellett eltartották a nyolc gyereket. Úgy kerestünk pénzt, hogy leadtunk az üdítős meg a sörös üvegeket. Volt két földünk, ahol gyerekként is sokat dolgoztunk, ott azért gazolni, kapálni kellett meg kukoricát morzsolni, meg volt hat disznónk is. Hát, ennyi gyereknek enni kellett! ÖFEO: Mit csináltatok akkor, amikor nem volt semmilyen ház körüli munka? O. F.: Ha nem volt iskola, akkor reggel hétkor kimentünk az ajtón, és este hétig nem is láttak minket. Jöttünk-mentünk, futkároztunk, egy biciklizett, a többi szaladt utána, meg ott volt a kutya is, az is kergetett minket. Sok csintalanságot csináltunk, nem voltam azért olyan jó gyerek. Benne voltam én a verekedésekben is, amikor összetalálkoztunk a másik utcában lakó gyerekekkel. Nekik volt labdájuk, nekünk meg nem. Komoly utcai harcok voltak. Azért is kezdtem el karatézni, hogy ne ruházzanak meg többet, mert én is csak kutyával voltam erős. ÖFEO: Melyik jött előbb az életedbe: a futás vagy a karate? O. F.: Van már egy oklevelem ’83-ból, részt vettem az iskolai futóversenyen. 12 kilométeren tizenkettedik lettem. De csak azért lettem tizenkettedik, mert a többiek csaltak, levágták a kanyart. Ha mindenki becsületesen futott volna, körülbelül a harmadik helyen végeztem volna. A karatét egy évvel később kezdtem, több stílust is próbáltam, de mára három maradt: a kick-box, a shotokan és a VSD önvédelem. Egyszer láttam Bruce Lee-t a moziban, ő lett a példaképem. ÖFEO: Miért pont ő? O. F.: Gyors kis ember volt, kis súllyal. ÖFEO: És sokat is futott, hogy karban tartsa magát. O. F.: Így van. ÖFEO: Ezek szerint akkor te szeretted az iskolai tesiórákat is. O. F.: Testnevelésből ötös voltam, de utáltam az iskolai futást, mert az muszáj volt. Kénytelen voltam futni, különben egyest kapok, azt meg nem akartam. Az iskolán kívül, amikor mezítláb, porban futottunk a földeken, az már más volt. ÖFEO: Melyik volt a kedvenc tantárgyad? O. F.: Történelemből és rajzból is jó voltam. A rajztanáromnak nagyon sokat köszönhetek. Miután felfigyelt rám, hogy milyen szépen rajzolok, elhívott szakkörre, ahol megtanultunk rézdomborműveket meg tűzzománcot készíteni. A munkáinkat elküldték egy pályázatra, amit megnyertünk, így Dezső bá elvitt minket két hétre a zánkai úttörőtáborba. ÖFEO: Azelőtt jártál már a faludon kívül? O. F.: Még nem. Az volt az első kirándulásom. 13 éves voltam, és ekkor ültem először vonaton is. ÖFEO: Milyen emlékeid vannak ezekről a napokról? O. F.: Nagy élmény volt ez nekünk, szegény gyerekeknek. Kirándulni, vonatozni, és eljutni a Balatonhoz. Mi szatyorral a kezünkben érkeztünk, azok a gyerekek meg, akik Pestről jöttek, bőröndöket hoztak. Le is néztek bennünket. ÖFEO: A származásod miatt sok hátrány ért? O. F.: Otthon nem, de amikor elkerültem Szászvárról Komlóra, az iskolába, ott már azért néhányan lenéztek, mert nem volt olyan jó a ruhám meg a cipőm. Később is találkoztam azért előítéletekkel, egyszer egy felvételin szó szerint azt mondta nekem egy nő, hogy amíg ő ott van, addig ott cigány nem dolgozhat. Ezek mind leperegnek rólam, nem foglalkozom velük, de nem igazán szeretek erről beszélni. ÖFEO: A futásról viszont annál inkább, igaz? O. F.: Az jelenti a világomat. Felmegy az adrenalin, hallom a madárcsicsergést, tiszta a levegő, látom kinyílni a tavaszt, megmutatja a nyár, az ősz és a tél is az arcát, szarvasokkal, őzekkel találkozom, és egyszer volt olyan is, hogy a bal oldalamon, párhuzamosan futottak mellettem a vaddisznók. Szép, gyönyörű. Jobban is szeretek dombon futni, mint az aszfalton. ÖFEO: Összesen hány kilométer van már a lábadban? O. F.: 2010-től folyamatosan futok. Az első versenyemen egy mackóban, egy sportcipőben és egy esőkabátban, 7 kilométerrel kezdtem, 2011-ben pedig már Siófokon félmaratont futottam. Azóta jó sok kilométeren, maratoni és ultramaratoni távon is túl vagyok. Mondjuk a Korinthoszon nem sikerült lefutnom a 160 kilométert, csak a 131,5-öt. ÖFEO: Gondoltad volna, hogy a kis szászvári Fecó nevét egyszer egy ország fogja ismerni? O. F.: Nem, és azt sem, hogy valakinek én leszek a példaképe. Elég sok embertől hallottam, hogy miattam kezdett el futni. ÖFEO: Gyerekkorodban az volt a legnagyobb álmod, hogy ünnepelt sportoló légy. Ez valóra vált. Mi a következő célod? O. F.: Felnőttként a párizsi maraton is egy álom volt, ami megvalósult. Az athéni Spartathlonra készülök lélekben, és edzem is, nagy vágyam, hogy lefussam a 246 kilométeres távot 36 óra alatt. Meglátjuk, sikerül-e, mert azért oda kvalifikálni kell, és nem kevés pénz. Borítófotó: Orsós Ferenc Gyerekkorom óta tenni akarok, felnőttként, az anyaságomban pedig még érzékenyebb lettem. A közel két évtizedes újságírói munkám még világosabbá tette számomra, hogy a szavakkal kapukat lehet nyitni, bármilyen világé legyenek is azok. Az Anyamagazin főszerkesztőjeként és örökbefogadóként is minden erőmmel azon vagyok, hogy egyszer ezek kulcsait megtaláljam.Mostantól adód 1%-ának felajánlásával is támogathatod a mélyszegénységben élő gyermekeket – megmutatjuk, hogyan. Kattints ide!
Orsós Ferenc 1969-ben, egy, a Baranya megyei Szászváron élő, nyolcgyermekes cigány családban született. Az általános iskola nyolc osztályának elvégzése után munkába állt. Dolgozott a szövőgyárban, majd a szászvári feketekőszén-bányában, aztán 13 évig a bonyhádi cipőgyárban, annak csődje után pedig közmunkásként. Ferenc azóta több – köztük egy erdőművelő és egy asztalos – szakmát is szerzett, és épp munkát keres. Gyermekkori hobbija, a sport az egész életét meghatározza: 1984 óta karatézik, hosszú évek óta pedig a Mecsek erdőiben készül az újabb és újabb futóversenyeire. Sportteljesítményeivel Kenyai Kobra néven vált országosan ismertté, amit azért kapott a futótársaitól, mert a bőre színe miatt mindig kenyainak vagy etiópnak nézték.