ÖRÖKBE FOGADOK EGY OVIT

MOZGALOM

21 gyereket fogadott örökbe Mészáros Béla

21 gyereket fogadott örökbe Mészáros Béla

Az utóbbi években próbál nem magára, hanem másokra figyelni és segíteni, valamint adni olyan embereknek, akiknek nincs vagy kevés van. Mészáros Béla színész ezért fogadott örökbe rögtön egy egész óvodát.

„Kötelességünk megvédeni a gyerekeket!”

„Kötelességünk megvédeni a gyerekeket!”

„Ha mindenki annyir tenne, ami nem okoz számára érezhető veszteséget, jobb hely lenne a világ” – a gyermekek támogatása és védelme szívügye Lilunak, aki csendben, láthatatlanul, Kovalcsik Ildikóként fogadott örökbe egy ovit.

Mesék az utcáról – interjú a hajléktalanságról

Mesék az utcáról – interjú a hajléktalanságról

Szegénység, válás, rossz családi körülmények, nevelőotthonból való kikerülés – leggyakrabban ilyen okok miatt kerülnek utcára emberek. Kozma Lilla Ritával beszélgettünk, aki szociális munkásként hajléktalanoknak segített.

Nem is te vagy az anyukám

Nem is te vagy az anyukám

Két gyerek őszinte beszélgetése: az egyikük egy több gyermekotthont is megjárt, 16 éves lány, akit sokat bántottak addig, amíg testvéreivel rá nem talált a megfelelő nevelőszülőjére. A 13 éves Hajdú Noémi interjúja.

Nyári mozi az oviban

Nyári mozi az oviban

Titokban szervezett meg egy képzeletbeli állatkerti látogatást egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvoda óvó nénije azoknak a gyerekeknek, akik nem lehettek ott az óvodai kiránduláson.

Gyereknap a mélyszegénységben

Gyereknap a mélyszegénységben

Magyarországon több mint 200 ezer olyan gyermek él, aki május utolsó vasárnapján nem kap színes vattacukrot. A nehéz sorsú ovisokat nevelő intézmények életében minden napra jut egy szívszorító történet.

„Egy hang azt súgta, szükség van itt rám”

„Egy hang azt súgta, szükség van itt rám”

Hiába hívták „elit” óvodába, Török Erika azt mondta, neki Mezőszemerén a helye. Ő itt boldog, még akkor is, ha könnyebb arra a kérdésre válaszolnia, hogy mijük van, mintsem arra, hogy mijük nincs.

„Vissza akarom adni azt a sok jót, amit kaptam”

„Vissza akarom adni azt a sok jót, amit kaptam”

Egy 26 éves, Amszterdamban élő magyar mérnök megálmodta, hogy megoldja egy hátrányos helyzetű intézmény fűtésgondjait. Cégek és magánemberek egy emberként fogtak össze azért, hogy az gadnai ovisok melegben játszhassanak.

Amikor egy ovi fogad örökbe egy ovit

Amikor egy ovi fogad örökbe egy ovit

Nehéz körülmények között élő ovisokat fogadott örökbe egy 13. kerületi óvoda. Az intézmény a lecserélendő bútorait, az oda járó gyermekek szülei pedig az otthon szeretettel gyűjtögetett hasznos holmijaikat adják a borsodi óvodának.

Egy gyerekház, ahol csodák történnek

Egy gyerekház, ahol csodák történnek

Nehéz körülmények között élő családoknak nyújtanak segítséget az országszerte működő gyerekházak. Gemzsén is van egy, amely nélkül ma már elképzelhetetlen volna az élet a településen.

A család nagy reménysége a nyolcéves Glória

A család nagy reménysége a nyolcéves Glória

Glória 8 éves, elsős, és ha nagy lesz, állatorvos szeretne lenni. Hogy mindez mégis miért érdekes? Mert a kislány az ország egyik legnehezebb helyzetű romatelepén, a gyöngyösi Durándában lakik.

Egy életre szóló élmény elhagyni a falu határát

Egy életre szóló élmény elhagyni a falu határát

Minden óvónő egyik dédelgetett álma, hogy az ovisait elvigye egyszer kirándulni. Az egyik örökbefogadónak hála a 200 fős, Somogy megyei Rinyabesenyői Napköziotthonos Óvoda ovisai eljutottak a Veszprémi Állatkertbe szeptemberben.

Az adományozás pszichológiája

Az adományozás pszichológiája

Tudományos tény: az adományozás növeli a boldogság hormonok termelődését az agyban. Ráadásul fokozatai is vannak. Pszichológus mondja el ezeket. L.Ritók Nóra és Horn Tamás a saját tapasztalataikról mesélnek.

Így küldhetsz 100%-ban vírusmentes adományt

Így küldhetsz 100%-ban vírusmentes adományt

Járványkutató, epidemiológus elmondja mit és hogyan tégy, hogy biztonságosan segíthess koronavírus járvány idején az örökbe fogadott óvodádnak. A futárszolgálatokat is megkérdeztük, ők hogyan garantálják a csomagok biztonságát.

Nem jut minden gyereknek gyümölcs

Nem jut minden gyereknek gyümölcs

A mélyszegénységben élő gyerekek otthon ritkán esznek gyümölcsöt – ez derül ki a megkérdezett óvónők beszámolóiból. Feltérképeztük, hogy a tél közeledtével hogyan jutnak gyümölcshöz és zöldséghez a hátrányos helyzetű ovisok.

Ahol mindennek örülnek a gyerekek

Ahol mindennek örülnek a gyerekek

Nógrádszakál egy 664 lelkes falu Nógrád megyében, a szlovák határ mellett. A festői környezetű faluban és környékén azonban szinte alig van munkalehetőség. Az óvónő meséli el, hogy mire van a leginkább szükségük a gyerekeknek.

Kocsmában gyűjtik a parafadugókat

Kocsmában gyűjtik a parafadugókat

A mélyszegénységben élő gyerekek számára az óvoda különösen fontos helyszíne a fejlesztésnek. Ebben a korban játékos módszerekkel eredményesen fejleszthetők az alapkészségek, csökkenthetők a hátrányos helyzetből adódó elmaradások, és megteremthetők a sikeres iskolakezdés feltételei.

A mecseki putriból küzdötte fel magát a cigány neurobiológus

A mecseki putriból küzdötte fel magát a cigány neurobiológus

Kocsis Krisztián roma származású agykutató. A férfi sosem felejtette el, hogy egy „Pécs melletti putriból” származik. Azzal, hogy elmeséli az életútját, szeretne segíteni másokon, és felhívja a társadalom figyelmét arra, mennyi minden függ attól, hogyan szocializálnak egy kisgyereket.

3-7 éves

Óvodásoknak való jó minőségű feleslegem van.

0-3 éves

Babáknak való jó minőségű feleslegem van.

7-14 éves

Kisiskolásoknak való jó minőségű feleslegem van.

9-18 éves

Középiskolásoknak való jó minőségű feleslegem van.